Általánosságban túl sokat beszélnek a kéz és a szár hatásáról, minek következtében a legtöbb lovas arra hajlik, hogy kezével kelleténél többet dolgozzon. Így sokszor azt is halljuk, hogy "ennek vagy amannak a lovasnak jó keze van". A lovasnak a keze csak akkor lehet jó, ha nyugodt, -ez pedig csak akkor lehetséges, ha a lovas simulékonyan, a nyereghez tapadva ül: ez magában foglalja azt, hogy tudja derekát helyesen meghúzni, a ló mozgását követni, továbbá a lovát derekával és combjával a nyugodtan tartott kézhez előrehajtani, szóval: hogy helyes befolyása van. Így tehát inkább ezeket kellene a lovason dicsérni, nem pedig a fősúlyt a "kézre" helyezni.
A kézzel való befolyás szintén fontos, de távolról sem olyan fontos, mint azt általában hiszik. Minél könnyebb és kevesebb tevékenységet fejt ki kezével a lovas, annál tökéletesebb a lovaglása. A kezek túlerős használatában nagy veszély rejlik.
Ezért hölgylovasoknak, mert gyengébbek, rendesen jobb kezük is van mint a férfiaknak, akik itt erejüket szeretik fitogtatni.
A lovas kezét csak akkor használhatja tetszése szerint, ha ezeknek tevékenysége teljesen független marad attól a rázkódástól, amelyet a lovas felső teste a ló mozdulatai által szenved. Ehhez a felső és alsó kar izmainak és csuklóinak teljes elengedettsége szükséges.
Mielőtt a lovas az egyensúlyozást megtanulja, inkább szár nélkül lovagoltatjuk és a lovat kikötjük: ha ezt megtanulta, akkor a kar megmerevítésére nincs oka. Sok lovas karját abban az ütemben táncoltatja, amilyenben felső teste a ló által dobálódik. A karoknak pedig nem szabad akaratlanul ide-oda mozogni, hanem bizonyos ellen mozdulatokkal kell ezeket rögzíteni, hogy a kezek ne rángassák mozgás taktusában a ló száját, továbbá hogy oly nyugodtak legyenek, hogy kezünkben ügetésben egy pohár vizet is tarthassunk. Ez nem tréfa, hanem valóság, melyet minden lovas kipróbálhat.
A két kéz nincsen egy bizonyos helyhez kötve, azonban rendszeresen szorosan egymás mellett a test közepe előtt tartandó oly magasságban és közelségben a testhez, hogy mindenkor a szárakat utána engedhetjük anélkül, hogy ehhez ülésünket bármiképpen változtatni kényszerülnénk.
A felső karok lazán lelógnak, ezeket sem a testtől elterpeszteni, sem ahhoz hozzászorítani nem szabad. Az alsó karok a felső karokkal egy derékszöget alkotnak, a belső vastag alkarizmok könnyedé érintkeznek a csípőkkel anélkül, hogy oda préselnénk, mert ennek erőltetett merev testtartás lenne a következménye. Abból, hogy a lovas csípőjével is keresi az alsó karokkal való érintkezést keletkezik az az ülés, amelyet lovas nyelven "zárt ülésnek" nevezünk. Ezt úgy érjük el, hogy a lovat előrefelé ráhajtjuk a szárra (kézre) és ezzel az előrehajtással úgyszólván a lovas felsőtestével együtt a két alkar felé előre nyomjuk.
A szárakkal csak akkor gyakorolhatunk finoman és érzéssel befolyást, ha a ló szája és a lovas keze között már finom, puha összeköttetés áll fenn. Ha a szárak lelógnak, akkor nem tudunk hirtelenében illő érzéssel a ló szájára hatni, legfeljebb megránthatjuk azt.
Minden szárral való behatás előtt tehát szükséges, hogy lovunkkal előbb a derék- és combsegítségeket elfogadtassuk, azaz a lovat a zablára előre nyomjuk, mert csak ennek megtörténte után szabad és lehet a szárral a lóra befolyást kifejteni.
A szárakkal különféleképpen lehet hatni:
1) Mindkét vagy csak egyik oldalon való utánaengedéssel olyképpen, hogy kezünkkel csukóban megfelelő csavaró mozgást végezzünk vagy esetleg mindkét kezünket karunkkal együtt előre visszük:
2) Mindkét oldalt vagy csak az egyiken azzal, hogy a szárakat vagy a szárat a kéz befelé csavarásával megrövidítjük még pedig milliméter, de legfeljebb centiméternyire, azonban sohasem a karok hátrafelé húzásával, mert ebben a küzdelemben mindig a ló maradna a győztes fél.
3) Tétlen kitartással, mindkét oldalon vagy csak egyiken oly módon, hogy az ökölbe szorított két kéz eredeti helyén marad.
A szárakkal való befolyást csak az élő lovon lehet elsajátítani, amely egyidejűleg reagál a szár-, comb- és derék segítségekre, tehát:
a) A mindkét oldalon egyformán kifejtett szárbehatások úgy mint a mindkét kézzel való utánaengedés, felvevés, vagy a tétlen ellenkitartás a megindulások, az ügetésbe való elindítás és a megállítások alkalmából sajátíthatók el. Arra nézve, hogy nem követtük-e el a legnagyobb hibát azaz a száron való húzást, a "hátraléptetés" helyes keresztülvitele a legnehezebb, de egyszersmind legmeggyőzőbb próba.
b) Az egyoldalú szárhatásokat, vagyis a jobb és a bal szárral való különféle behatásokat (mint pl. az egyikkel a ló fejét állítani, a másikkal tétlenül maradni, vagy az egyikkel tétlenül kitartani, a másikkal utánaengedni) legjobban az álló helyzetben elvégzett fordulatoknál (a ló eleje hátulja körül) tanuljuk meg. Ezek a leckék, különösen a ló hátulja körül való fordítása, az érzés kifejlesztésénél rendkívül fontos szerepet játszanak s pedig azért, mert ezekben a lovas leginkább megérzi a különféle befolyásoknak az összevágását, vagyis azt, hogy miképpen nyilvánul meg a lónál az ezek között fennálló helyes összhang.

Ilyen egyoldalú szárhúzások szükségesek a hajlított lóval való lovaglásnál, minden fordulatnál és a rövid vágtában: azért fontos, hogy a lovas előbb állóhelyben barátkozzék meg ezekkel a segítségekkel.
A kezek mozdulatai a szárakkal kifejtendő behatásoknál különböznek egyrészt a ló kantározása, másrészt a lovas vezetésmódja szerint.
Polgári lovas körökben a legelterjedtebb vezetésmód a mindkét kézben egyformán elosztott szárakkal való vezetés, mely a legkönnyebben is sajátítható el. Ennek alkalmazásánál igen előnyös, ha előbb mindig a puhábban ható csikózablával fejtünk ki hatást és csak azután az élesebben ható feszítőzablával.
A katonaságnál elő írt vezetésmód nehezebben sajátítható el és több tapasztalatot igényel: adott esetben, mint például a lovas és a ló között felmerülő erősebb küzdelmeknél, ajánlatos átmenetileg az előbbi vezetést elosztott szárakkal alkalmazni. A katonai vezetésnek az az előnye, hogy a szárakkal való befolyást finomabbá teszi, amennyiben a lovast főleg csak a bal kezével való vezetéshez szoktatja.
A "Fillis" -féle vezetésnek két fajtájával a lovas még finomabb befolyást gyakorolhat a szárakkal, mert ezeknél még nagyobb különbségeket tehetünk egyrészt a csikózabla feligazító s másrészt a feszítőzabla összeszedő hatása között. Aki a katonai vezetést megszokta, annak eleinte ez a vezetésmód nehézséget fog okozni, mert teljesen más tartást követel a kezektől, de aki ebben gyakorlatra tett szert, sok esetben a vezetésnek e két fajtáját igen előnyösen használhatja, különösen olyan lovaknál amelyeknek hosszabb és vékony, nehezen rögzíthető nyakuk van (telivérek) és amelyek hajlamosak fejükkel a függőleges vonal mögé visszacsuklani. Természetes, hogy itt is az előrehajló derék- és combsegítségek domináljanak állandóan a szárakkal kifejtett hatások fölött.

A szárak kezelésénél a legnehezebben az sajátítható el, hogy velük minél gyengébb hatásokat fejtsünk ki és ezeket sem egymagukban, hanem mindig csak a többi befolyásokkal együtt és ezekkel összhangban. A főszerep mindig a derékkal, combbal és testsúllyal kifejtett befolyásoknak jut, mert minden befolyásnak az előrehajtás az alapja, amiből minden más hatás adódik, -éppen úgy, ahogyan a repülőgéphez szorosan hozzátartozik a motor és a légcsavar.

A feszítőzablával a lónak sokkal könnyebben okozhatunk fájdalmat mint a csikózablával, mivel az előbbi mint emeltyű hat. Fiatal lovak belovaglásánál, elrontott lovak javításánál, a segítségekre való engedelmesség helyreállításánál ezért a csikózablát használjuk, mert a ló ehhez sokkal gyorsabban nyer bizalmat. Előrehaladt idomítás tökéletesítésére azonban a feszítőzabla nélkülözhetetlen

A szárakkal való befolyásnak minden lovasban éppúgy reflexmozgássá kell fejlődnie, mint a combok tevékenységének, amihez semmi gondolkodás sem szükséges.
A kezeknek mozdulatai a szárakkal kifejtendő befolyásoknál csak a csuklókban végzett lényegtelen elfordításokból állanak, amiről különben is majdnem minden oktató túl sokat szokott magyarázni, mert hiszen minden segítség, így a fordulathoz való is, elsősorban az ülésből indul ki. Ahhoz, hogy egy szárat utána engedjünk vagy azt erősebben állítsuk, elegendő a kéz egész csekély elcsavarása: ezt kipróbálás útján könnyen megtanulhatjuk. Teljesen helytelen volna, ha például a fordulatokhoz való segítséget csakis a szárakkal adnánk: ebből kifolyólag itt a kezek mozdulatait nem is írjuk le, hogy ennek elhallgatásával még inkább aláhúzzuk a kéz működésének lényegtelenségét.
A lovaglás oktatásánál kezdetben rendszerint a lovat csikózablával kantározzuk s csak később tanítjuk a fiatal lovast a feszítőzablával való vezetésre. Előbbi esetben a szárak kezelése sokkal egyszerűbb és így gyorsabban megérthető, utóbbinak pedig az az előnye, hogy a lovak kellemesebben mennek (úgy, mintha ki lennének kötve) és kevésbé rázzák a lovast.